Mosolygok Mindenkire

a szívem gyászban

az elmém zsibbadt

a szemeim könnyben

minden annyira

fekete

lenémítottam 24 órára majdnem mindenkit

nagyon furcsa érzés, hogy nem hiányolom

a kényszeredett beszélgetéseinket

adventi naptár

12. ablak

karácsonykor minden szebbnek tűnik

meg kell tanulnom nem félni a pókoktól, mert most, hogy elmentél nem maradt más, aki lecsaphatná őket

fél percre van szükségem ahhoz, hogy valakit a szívembe zárjak,

de egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy kiengedjem őt onnan

az sem számít, ha nagyon megbánt, mert akkoris szeretni fogom

talán nem fogunk többé beszélni, vagy találkozni, de hidd el

gondolni fogok rád minden nap, nem akarok, de nem tehetek ellene semmit

mikor éltél, mindenhol téged láttalak

a dezodor flakonban, ami a tv mellett

volt folyamatosan, vagy a borotvádban

amit szanaszét hagytál mindenhol,

esetleg a papucsokban, amiket használtál

de már nem talállak sehol

csak a képek és a szekrényben

lévő ruhák bizonyítják, hogy

tényleg léteztél

ha pedig bizonytalan vagyok

a halálodban, mint majdnem mindennap,

akkor csak szétnézek és rájövök,

túl nagy a rend ahhoz, hogy megtaláljam

a nyomod, te már nem vagy itt

azt mondják ne sírj

találkoztok még a

mennyben

de mi van akkor,

ha két különböző

mennyben hittünk

mindketten?

van egy átjáró

egyikből a másikba?

vagy fogjam fel végleg,

hogy elmentél és

soha többé nem jössz vissza?

miért

álltál

be

a

Halál

sorába?

miért

nem

futottál

leghátra?

ébren élem a rémálmomat

mindenkinek eljön az életében az a pillanat,

amikor ráébred mekkorát csalódott mindenben

összeomlik az élete, mert

nem létezik a mikulás

nincs fogtündér

a szülei nem fognak egész életében mellette lenni

talán mennyország sincs

az emberek nem olyan jók, mint hitte

a boldogság nem állandó

a titok sosem titok eléggé

a barátok pedig mindig találnak mást helyette

talán egyenesen elveszít valakit

és olyan végtelen a lista

A különbség közted és köztem az, hogy talán nem ugyanannál a pontnál ébredtünk rá